Dunatakarítás – Csatlakozz a folyó takarítókhoz!
Évek óta a Duna mellett élünk és azt tapasztaljuk, hogy a folyó egyre több hulladékot sodor vízi eszközeink útjába, emellett sajnos az emberi tevékenységekből fakadó hulladék mennyisége is egyre szembetűnőbb.
Korábban is szerveztünk és vettünk már részt szemétszedéseken, ezúttal viszont egyegy teljes mellékágat, az otthonunkat jelentő Szentendrei-Duna-ágat és annak környezetét fogjuk szemétmentesíteni.
Szeretnénk, ha a helyi vízparti települések, vízi közösségek, a vízi turizmus kedvelői és a kirándulók összefognának és nem csak használnák a folyót, hanem óvnák annak értékeit, továbbadnák tudásukat. Célunk, hogy ezek a közösségek együtt tegyenek a Duna tisztaságának megőrzéséért és a további értékvesztés megállításáért.
Ehhez keresünk most önkéntes szervezőket és szemétszedőket, valamint a helyi önkormányzatok, intézmények, sportegyesületek és környezettudatos cégek személyében támogatókat és szponzorokat.
Leányfaluról indulunk és egy időben négy különböző szakaszon takarítjuk a folyót kenukból vízitúra vezetők irányításával, valamint két útvonalon a környező partszakaszokat gyalogosan.
Ha te is tennél a folyó ezen szakaszáért és a környezettudatosabb dunai létért, akkor tarts velünk 2020. május 9-én, szombaton, hiszen már egyetlen zsáknyi szemét összegyűjtése sokat segít abban, hogy élőkörnyezetünk tisztább legyen.
PROGRAM
2020. május 9. szombat | tervezett esőnap: 2020. június 6. szombat
- 8:00-9:00: érkezés és regisztráció (Leányfalu, Vadkacsa Egyesület)
- 09:00-10:30: utazás és vízre szállás (Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu)
- 10:30-16:00: nyílt vízi szemétszedés (4 vízi szakaszon)
- 11:00-14:00: szárazföldi szemétszedés (Szentendre Pap-sziget, Leányfalu kompállomás)
- 14:00-17:00: családi és gyerekprogramok (Leányfalu, Vadkacsa Egyesület)
- 16:00-17:00: folyamatos érkezés (Leányfalu, Vadkacsa Egyesület)
- 16:00-19:00: vacsora, lazítás, egyéb programok (Leányfalu, Vadkacsa Egyesület)
A program még kidolgozás és szervezés alatt, kisebb változások, változtatások elképzelhetőek.
SZAKASZOK
VÍZI SZAKASZOK
01. Visegrád – Kisoroszi – Dunabogdány
szakasz hossza: 8 fkm becsült teljesítési idő: 3-5 óra
02. Dunabogdány – Tahitótfalu
szakasz hossza: 6 fkm becsült teljesítési idő: 3-5 óra
03. Tahitótfalu – Pócsmegyer – Leányfalu
szakasz hossza: 5 fkm becsült teljesítési idő: 3-4 óra
04. Leányfalu – Sigetmosotor – Szentendre
szakasz hossza: 9 fkm becsült teljesítési idő: 3-4 óra
SZÁRAZFÖLDI SZAKASZOK
05. Szentendre Pap-sziget – Leányfalu komp
szakasz hossza: 1,8 km becsült teljesítési idő:
06. Leányfalu komp – Leányfalu Vadkacsa Egyesület
szakasz hossza: 2,1 km becsült teljesítési idő:
A szakaszok kezdőpontján szervezők és vízitúra vezetők várják a csapatokat. A kenukba történő beosztás előzetes regisztráció után történik, egy kenuban 2-4 fő fog evezni. A szakaszok beevezését, szemétszedési munkálatainak irányítását profi vízitúra vezetők irányítják.
A terveink szerint szelektíven válogatva összegyűjtött hulladékot a szakasz végállomásánál kell az adott önkormányzat által biztosított tárolókba, szállító járművekbe tenni. Törekszünk rá, hogy azok elszállításáról és szelektív leadásáról az adott település önkormányzata gondoskodjon.
Tervezett esőnap: 2020. június 6. szombat.