A gyaloghidak sorozatunkban most a Temze felett átívelő „Kerthidat” mutatjuk be, amelyen nem csak átkelni lesz kellemes élmény, hanem ott tartózkodni is, a hídról gyönyörű kilátás nyílik majd Londonra. A „Kerthíd” új közterület is kíván lenni, ahol szívesen töltik majd az idejüket a londoniak. Pénzügyi nehézségek miatt azonban bizonytalan a híd elkészültének időpontja.

London déli partján az elmúlt évtizedekben kialakult egy élénk művészi negyed, mely sok látogatót vonz. Míg a Temze déli partján több művészeti galéria, színház, koncertterem, étterem és szórakozó hely épült, az északi part kevésbé frekventált hellyé változott. A Garden Bridge növelni szeretné London sokszínű kertészeti örökségét, parkokkal, terekkel, veteményesekkel, közösségi kertekkel és számos őshonos növényfajjal.

Garden Bridge - London

A hídon kacskaringós ösvények, zegzugos kertek és parkok vezetnek majd át az egyik partról a másikra. A Garden Bridge szeretné a két part közötti kapcsolatot is erősíteni, és új útvonalakat biztosítani a Soho és a Covent Garden felé.

Garden Bridge - London

A Garden Bridge tervei pályázati felhívásra készültek el. A pályázat célja a Temze két partja közötti gyalogos közlekedés javítása volt. A nyertes pályázat Heatherwick Stúdió által tervezett parkos átkelő, a Garden Bridge lett.

 

Forrás: www.gardenbridge.london / wikipédia