Megjelent – az Indiánok a Duna partján című könyv.

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kiadásában megjelent kötet – az egykori munkatársuk – , Baktay Ervin által 1931-ben alapított indián törzs életét mutatja be.

Indiánok a Duna partján

Dr. Baktay Ervin hazánkban, mint író, műfordító és orientalista vált ismertté a XX. század első felében. Kevésbé volt ismeretes, hogy színes egyéniségét az észak-amerikai indián-cowboy romantika is vonzotta. Dús fantáziája, játékos, a történelmi eseményeket mélyen átélni tudó lelkialkata indíttatására kezdeményezte 1924-ben – hasonló gondolkodású barátaival együtt – a vadnyugati „Város”, majd a sikereken felbuzdulva 1931-ben az első magyarországi „indián törzs” megalapítását

A „nagy játékhoz” a Kisoroszi környékén elterülő páratlan szépségű szigetvilág nyújtotta a természeti hátteret. Baktay így írt az indiánokról:

„Az indián sohasem szakadt el a természettől, hanem minden idegszálával Isten szabad világába kapcsolódott. A természet szelleme, a természeti élet ősi szabadsága, de ugyancsak a természet parancsolta szigorú önfegyelem s a közösség kötelességtudata jellemezte az indiánok életét mindaddig, amíg a fehér civilizáció erőnek erejével rá nem kényszerítette őket az új, idegen, mesterkélt életformák elfogadására, megfosztva őket szabadságuktól.”

Baktay Ervin gyerekkorától fogva rajongott az indiánokért. Ez megmutatkozott már gyermekkori olvasmányaiban, játékaiban, élményeiben (Buffalo Bill budapesti előadása) és a kamaszkorában rögtönzött, nagyszabású színházi előadásaiban is, hogy azután felnőttkorában felelevenítse és valóságossá tegye gyerekkori ideáljait. 1924-ben művész barátai társaságával megalapítja a képzeletbeli vadnyugati várost, Loaferstownt, 1931-ben, Zebegényben pedig a dunai indiánok Törzsét. Azontúl minden évben valamelyik kis dunai szigeten töltik a nyarat. A halálosan komolyan vett játék vezetője természetesen Baktay volt: a Városban mint Bucktye Sheriff, a Törzsben mint Heverő Bölény Nagyfőnök.

Az „örök időkre” megalapított Városnak és Törzsnek állít emléket a történetüket feldolgozó tanulmánykötet. Ebben a korszak európai indiánmozgalmainak bemutatása mellett megjelenik Baktay, valamint az egykori Hollósy-iskolához tartozó művész barátok személyes háttere is. Külön elemzést kap a Törzs tárgykultúrája és mindennapi élete, valamint Huzella Pál festőművésznek a Törzs tagjairól készített egyedülálló karikatúrái és festményei. Ugyancsak külön tanulmányok elemzik a korszak „valódi” indiánok által írt legfontosabb műveinek – az utóbbi időszakban felszínre került adatok nyomán – igencsak ellentmondásosan megközelíthető hátterét.

A könyv megvásárolható: Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.